2010. szeptember 09., csütörtök - Ádám napja
Kezdőlap

 






examen

 




 


Olvassa! Kommentálja!

Fiatal magyar jezsuiták tanuló és dolgozó köre blogközösséget hozott létre, hogy az interneten keresztül is párbeszédet kezdeményezzen mindazokkal, akik érdeklődnek vallási, egyházi, hitbéli kérdések iránt. A hangvétel igyekszik személyes és könnyed lenni, ahol nem filozófiai fejtegetések, hanem a személyes érintettség révén a bennük felmerülő kérdéseket szeretnék megosztani mindazokkal, akik kíváncsiak arra, hogy hogy érzik magukat mint fiatal szerzetesek a világban. 
  Bővebben...


Jezsuita nagytalálkozó Miskolcon

Idén augusztusban Miskolcon tartották az évi nagytalálkozójukat a magyar jezsuiták. A  rendtartomány tagjai az év során az ország különböző pontjain tevékenykednek egészen változatos feladatkörökben, így fontos alkalom ez a találkozó, amikor mindenki, aki csak teheti, megjelenik - tapasztalatokat megosztani és egyszerűen együtt lenni.

  Bővebben...


Idén nyáron újra: Mesél a Palotanegyed!

A Civilek a Palotanegyedért Egyesület, a Párbeszéd Háza és az Imagine Budapest a Palotanegyed kulturális örökségének megóvása és ismertté tétele érdekében ismét esszéíró pályázatot hirdet.

  Bővebben...


Képek a provinciálisi beiktatásról

2010. július 31-én, Szent Ignác ünnepén került sor a Pesti Jézus Szíve templomban P. Forrai Tamás Gergely SJ provinciálisi beiktatására.   Bővebben...


A felsőzsolcai adománygyűjtés eredményei

Örömmel jelentjük, hogy a felsőzsolcai árvízkárosultak részére megrendezett kéthetes tárgyi adománygyűjtést nagy sikerrel zártuk! Erről szeretnénk itt bővebben beszámolni.

  Bővebben...


Egynapos önkéntesség Felsőzsolcán -  képek, interjú

A tárgyi adományok gyűjtésén túlmenően néhányan szerettünk volna saját magunk személyesen is jelen lenni a rászorulók mellett és munkánkkal támogatni őket. Ezért a jezsuita művek kollégistáiból, hittanosaiból és egy jezsuita jelöltből álló önkéntes csapat 2010. júl. 10-én egy napra Felsőzsolcára utazott, ahol kétkezi munkával segített a romok eltakarításában vagy - szerencsés esetben - már az építésben.

  Bővebben...


Megújul a Párbeszéd Háza!

Örömmel tudatjuk, hogy a Párbeszéd Háza nyáron, illetve ősszel megújul. Így októbertől igazán méltó körülmények között fogadhatja a programokra látogatókat. Mivel az átépítés átmeneti ideje (2010. július 12-október 18.) alatt a Párbeszéd Háza munkatársai nem tartózkodnak a Horánszky utca 20. alatti irodában, a türelmüket is kérjük.

  Bővebben...


Urnatemető a Pesti Jézus Szíve templomban

A templomszentelés centenáriumának évében, 2009-ben urnatemető került kialakításra a Pesti Jézus Szíve templom alagsorában.

  Bővebben...


Posztgraduális ösztöndíj

Társadalom-, hit- és kultúratudományi posztgraduális ösztöndíj a Faludi Ferenc Akadémián! A program kiváló vezetői képességekkel és ambíciókkal rendelkező laikus és egyházi pályázóknak kínál posztgraduális ösztöndíjat annak érdekében, hogy segítse felkészülésüket jövőbeli egyházi vagy világi intézményekben vállalt feladataik ellátására.
 
  Bővebben...


Megjelent a Távlatok nyári, egyben utolsó nyomtatott száma

Megjelent a Távlatok nyári száma. A jezsuiták világnézeti, lelkiségi és kulturális folyóiratának 88., utolsó nyomtatott számában a főszerkesztő, Szabó Ferenc hosszabb írása vázolja a 100 éves magyar rendtartomány folyóiratainak történetét, ezen belül az 1991 tavaszán elindított Távlatok múltját és jövőjét: további internetes működését.

  Bővebben...


P. Forrai Tamás tartományfőnöki beiktatása

P. Forrai Tamás Gergely jezsuitát nevezte ki P. Adolfo Nicolás, a rend római Általános Rendfőnöke új magyar tartományfőnökké. Beiktatására július 31-én, Szent Ignác ünnepén kerül sor a 18 órai szentmisén a Pesti Jézus Szíve templomban.

  Bővebben...


Jezsuiták a médiában

Szeretettel ajánljuk figyelmükbe az alábbi linkeket, amelyen jezsuiták médiaszereplései követhetők vissza.

 

  Bővebben...


Jezsuita témájú könyvek kedvezményes áron

Fontos könyvek a jezsuiták történetéről kedvezményes áron kaphatók a Párbeszéd Házában (1085 Bp., Horánszky u. 20).
  Bővebben...


Beszélgetőkönyv P. Vértesaljai Lászlóval

A Kairosz Kiadó "Miért hiszek?" c. sorozatában "Rendületlenül" címmel megjelent Csengei Ágota beszélgetése P. Vértesalaji László jezsuitával.

  Bővebben...


Mentálhigiénés és Lelkigondozó Segítő Kapcsolat Szolgálat

A HÍD Alapítvány, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézete, valamint a Magyar Pásztorálpszichológiai Társaság  együttműködésével létrejött a Mentálhigiénés és Lelkigondozó Segítő Kapcsolat Szolgálat.
  Bővebben...


VI. Barátaink Vacsora képekben

Idén (2010. április 29.) is megrendezésre került a hagyományos Barátaink Vacsora a jezsuita rend és művei leghűségesebb támogatói részére.   Bővebben...


Ádám atya emlékére

Ádám Atya Barátai!
Kedves Jezsuiták, Diákok, Szülők, Kollégák, Cserkészek!
 
Szeretnénk Ádám Atya emlékét tudatosan megőrizni, továbbadni. Két területen kérünk ehhez segítséget Tőletek!
  Bővebben...


Újra megjelent Szabó Ferenc SJ Prohászka élete és műve c. monográfiája

2007-ben jelent meg első ízben Szabó Ferenc SJ monumentális könyve: Prohászka Ottokár élete és műve, 1858-1927 ). Prohászka kétségkívül a 20. század magyar katolicizmusának egyik legkiemelkedőbb egyénisége. Szabó Ferenc hosszú évek óta behatóan foglalkozik Prohászkával.

  Bővebben...


Barátainknak - 2010 Húsvét

Kedves Barátaink, 2002 karácsonyán merész lépésre szántuk el magunkat. Magyarországon a szerzetesrendek között elsőnek szólítottuk meg a nagyközönséget a DM, a direkt marketing eszközével, azaz "névhez szólóan, de mégis ismeretlenül", hogy támogassa munkánkat  adományokkal. Első akciónk - mindezidáig a legsikeresebb - az Életrendezés Háza javára indult, és mai napig sok fiatal tudta az ott nyújtandó ösztöndíj segítségével rendezni életét. Azóta évente mintegy kétszer, összesen 16 alkalommal kértük lassan kialakuló baráti körünk segítségét, és egyszer sem kellett csalódnunk.
  Bővebben...


"Úgy írjunk, hogy kortársaink értsenek bennünket!"

Nagyjából két éve, hogy megújult a hazai katolikus sajtó két, régen igen népszerű újságja, A Szív című jezsuita lelkiségi és kulturális folyóirat és a rendszerváltáskor indult Igen című katolikus ifjúsági lap. A induláskor eladotthoz képest mindkettőnek lecsökkent a példányszáma. Két éve azonban a két szerkesztőség radikális változtatásokra szánta el magát, az akkor megkezdett megújulásnak pedig mostanában érnek be a gyümölcsei. Elsőként A Szív főszerkesztőjének, Horváth Árpád SJ-nek a válaszait olvashatják.

  Bővebben...


Kiss Ulrich SJ és Tóta W. Árpád beszélgetése

2010. január 23-án Kiss Ulrich jezsuita Tóta W. Árpád újságíróval beszélgetett a Kossuth Rádió Közelről c. műsorában. Ha akkor lemaradt róla és érdekli, hallgassa meg most:

meghallgatom

 

  Bővebben...


Jezsuita segítségnyújtás Haitin

Kedves Barátaink! Az utóbbi hetekben Haiti sorsa töltötte be gondolatainkat és uralta szívünk érzéseit. A haiti jezsuiták egy atyát leszámítva sértetlenül maradtak a földrengés nyomán. Sainfariste Dérino, S.J. atyát egy leomló fal sebesítette meg. De az ő álapota is jó. A jezsuita rendházak kisebb károkat leszámítva kibírták az erős rengést. Az egyik apostoli munkánk épülete teljesen rombadölt, de a benne dolgozó jezsuita és munkatársai a rengések kezdetén még időben kimenekültek belőle.  
  Bővebben...


Segítsünk egymásnak! - felhívás

A májusi kérdőíven sok felajánlást kaptunk szociális segítséget ígérve. Áttekintve a templomunkban felmerülő szociális problémákat, több együttgondolkodás után első lépésként öten elhatároztuk, hogy felajánljuk szolgálatunkat arra, hogy első lépésként...
  Bővebben...


Rendelkezzen a Jézus Társasága Alapítvány javára!

Tisztelt Barátunk! A tavalyi esztendő a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya történetében nagy jelentőségű, hisz 2009-ben az önálló magyar rendtartomány fennállásának 100. évfordulóját ünnepeltük. Ez az örömteli évforduló jó alkalmat nyújtott arra, hogy számba vegyük az elődeink által is elért eddigi eredményeinket, ill. újabb ösztönzést adott a jövőben ránk váró feladatok sikeres teljesítéséhez.

  Bővebben...


Hencida Tábor - a vendéglátók szemével

Hogyan lehet elhitetni az emberekkel, hogy jobb olyan életet élni, amelyben jelen van a Krisztusban való hit, a templombajárás, a Bibliolvasás, a bizalom megmutatása? A mai embert számokkal, statisztikákkal próbálják meggyőzni, amelyek átütő erejűek, hiszen évről-évre több depressziós, öngyilkos, fedél nélkül maradt és szenvedélybeteg él Magyarországon. A számokat bemondják, érvelnek, a hatás elmarad.   Bővebben...


Az OCIPE főállású ügyvezető igazgatót keres

A Jezsuita Európa Iroda - OCIPE főállású ügyvezető igazgatót keres. Feladatköre az iroda éves tevékenységének összeállítása, megvalósítása, kapcsolattartás a médiával, a bel- és külföldi szervezetekkel. Kiemelt tevékenységi területe a szociális igazságosság, a szolidaritás és a társadalmi kölcsönös felelősségvállalás előmozdítása. Jelentkezési határidő: 2010. szeptember 10.

  Bővebben...


Távlatok - folyt. köv.: az interneten!

A jezsuiták világnézeti, lelkiségi és kulturális folyóirata, a Távlatok interneten folytatja működését, amint ezt a főszerkesztő, Szabó Ferenc SJ a nyári, utolsó nyomatott számban bejelentette. A honlapon: www.tavlatok.hu máris több új írást olvashatnak az érdeklődők: nagyobb tanulmányokat és változatos könyvszemlét.   Bővebben...


ARCHÍVUM


  Bővebben...

     

     




    Előző hónap
      2010. AUGUSZTUS  
    H K S C P S V
    26 27 28 29 30 31 01
    02 03 04 05 06 07 08
    09 10 11 12 13 14 15
    16 17 18 19 20 21 22
    23 24 25 26 27 28 29
    30 31 01 02 03 04 05
    Következő hónap

    Szülők fóruma
    Jézus Szíve templom
    2010. 09. 12. 10:00
    Cigánypasztorációs Műhely
    Párbeszéd Háza
    2010. 09. 15. 18:00
    6.45 Faludi Filmklub
    Uránia Nemzeti Filmszínház
    2010. 09. 15. 18:45



    LELKIGYAKORLATOK:

    PÜSPÖKSZENTLÁSZLÓDOBOGÓKŐKOLOZSVÁR



     



    Hírlevél
    Általános Hírlevél
    Küldés